Válasz a hozzászólásra

FlashForward 1x16 - Let No Man Put Asunder

Vészesen közeleg az a bizonyos dátum, amikor az egyik szereplőnknek meg kell halnia. Vajon így fog történni? Vagy meg tudják hőseink menteni?
Ezen kérdésekre próbáltak választ találni ebben az epizódban. Szinte végig a főszállal foglalkoztak, sőt még az egyik mellékvágányt is hozzácsapták a fő mondanivalóhoz.

Tovább...

Ismét egy jó FlashForward epizód. Lehetett izgulni, nem tudhattuk mi lesz a következő lépés.

Leginkább Mark és az ügyosztály került előtérbe, mindemellett Noh ügynök is több szerephez jutott. Ugyanis március 12-t írtuk, amely azért nevezetes, hiszen Demetri haláláig már csak 3-at kell aludni. Pont a magyarok nemzeti ünnepén. Még ilyen böszmeséget!

Benford ügynök pisztolya után nyomoztak leginkább, amivel egy férfi végzett egy hajléktalannal. Mint utólag kiderült, az elkövető Dyson Frost volt és akármennyire is úgy látszik, hogy véletlenszerűen cselekedne, tökéletesen fel van építve a stratégiája.

A fegyver ugyan nem lett meg, de Demetri hallgatott társa tanácsára és el kívánta hagyni Los Angeles-t erre az időre. Azonban egy fontos dolog még hátra volt. Az esküvő.

Egészen picit foglalkoztak a másik két sztorival is.

Olivia és Lloyd kapcsolata kiteljesedett, megtörtént az első csók és innentől már nem nagyon lesz megállás. Be fogják teljesíteni a kitekintésben látottakat.

A másik szálon Aaron talált magának segítőt, Stan személyében, aki segít neki bejutni Afganisztánba, cserébe Aaron információkat gyűjt a Jericho csapatról. Az alelnök kérésére folyik ez a szigorúan titkos akció. Egyre nyilvánvalóbb, hogy a Jerciho team-nek sok köze van mindenhez.

Az epizód utolsó percei ismét nagyszerű jeleneteket eredményeztek. Demetri nem jelent meg a saját esküvőjén, mivel Dyson Frost meglátogatta, leütötte és egy kocsi hátsó ülésére rejtette. Ezt követően a D. Gibbons néven is ismert férfi találkozott Mark kislányával, Charlie-val. Huh, ebből mi lesz még.

Összességében egy hangulatos FlashForward rész volt, amely középpontjában Demetri Noh és közelgő halála állt. A szálak kezdenek összeérni, lassacskán minden értelmet nyer.

0

Válasz

A mező tartalma nem nyilvános.

További információ a formázási lehetőségekről