Válasz a hozzászólásra

V 1x04 - It's Only the Beginning

A hírek szerint márciusig nem láthatunk több V epizódot, épp ezért arra lehetett számítani, hogy a szünet előtti utolsó részt megnyomják majd a készítők.

Vegyesek az érzéseim, mert 4 rész után megállapítható, hogy annyira mégsem jó sorozat, mint az vártam volna. Ez az epizód átlagos volt, néhol unalmas, kiszámítható, de a végén legalább mutattak valami érdekeset.

Folytatom...

Valamiért nem ragadott magával a V-láz. Csak tologattam ide-oda a részt, megnézni csak most sikerült, 1 hét után. Valahogy érdektelennek tűnik az egész. Nincsenek nagy jelenetek, keveset sejtető mondatok, valami igazán nagy.

Csak annyi, hogy itt vannak az ufók és terveznek valamit. Senki se tudja mit. Valahogy igazából nem is érdekel. Elejthettek volna morzsákat, vagy valamilyen kapaszkodót, amivel fenntartják az érdeklődést, de semmi extra. Egy átlagosan, egyhangúan érdekes széria.

Ellenpélda a Fringe vagy a FlashForwad, amit mindig fel tudnak dobni valamivel. Ezeket az apróságokat hiányolom.

A történetben haladtunk előre, de csak picikét. Végre kiderült, hogy Ryan valójában egy idegen. Hála Istennek, azt hittem évadokon keresztül fogják húzni ezt is. Szerencsére nem így lett.

Kis csapatunk kiderítette, hogy a V-k terveznek valamit a nagyon közeli jövőben. Anna, a látogatók parancsnoka egy tévés interjúban elejtette, hogy egy embereknek készülő oltással akarnak előállni, amely szuper erőssé teszi az immunrendszert, nem leszel beteg, sőt még lassabban öregedsz.

A vakcina vélhetően nem az, aminek látszik, de mivel itt az influenza-járvány időszaka, az oltóanyagba keverték a saját kis koktéljukat és azzal együtt akarják beadni az embereknek. Az ötlet zseniális, az írói kreativitás is, mivel egy napjainkban aktuális dolgot csempésztek bele a részekbe. Ezzel elérve azt a hatást, miszerint ezek a dolgok tényleg most történnek. Ez tetszett.

Tyler sztorija ugyanolyan volt, mint eddig. Issza az idegenek minden egyes szavát.  Már teljesen az ujjaik köré csavarták szegény srácot.

Az etap végén egy V-nek látszó kopasz ürge hasba szúrta kedvenc papunkat, akinek élete így válságba került.

Az említett záró képsorok pedig arról árulkodtak, hogy meglehetősen sok V hajó közeleg a Föld felé v alakzatban. Lesz itt még baj. De csak tavasszal.

0

Válasz

A mező tartalma nem nyilvános.

További információ a formázási lehetőségekről