Válasz a hozzászólásra

The Big Bang Theory 4x05 – The Desperation Emanation

A múlt heti epizód gyengébbre sikerült, nem volt olyan erős, mint megszokhattuk, pedig az egyetlen szálon futó története remek lehetőségeket hordozott magában. A készítők rámutattak, hogy egyedül Leonard az, akinek nincsen semmilyen kapcsolata sem a másik nemmel.
Bizony, jól olvastátok, eszerint még Raj-nak is összejött valami…

De akkor nézzük csak…

Mint azt már említettem az epizód elején Sheldon rámutat, hogy lakótársának böki a csőrét, hogy a Shamy változatlanul működik – még ha furán is -, illetve Howard is újrakezdte románcát Bernadette-tel.
Az évad elején üdítően hatott Amy Farrah Fowler, pontosabba az őt alakító Mayim Bialik szereplése, de most már kezd egy kicsit fásulttá válni. Valahogy elszürkül a karakter, nincs benne újdonság, egy helyben toporog a figura, pedig öt részből négyben benne volt (és még lesz is párban) már-már egy fontosabb mellékszereplőként jelentkezik. Ha ez így van (így lesz) akkor ennél többet kell majd mutatni.

Ez volt az első epizód, amiből kimaradt Penny, vagyis Kaley Cuoco. Neki ugyanis hetekkel ezelőtt eltört a lába, aminek okán egy pár részből ki fog maradni.
Pedig ebben a részben aztán érdekes lett volna a jelenléte…

Tehát Leonard magányos, miközben mindenki más körülötte repes a boldogságtól, de legalábbis van barátnője, vagy Sheldon esetében nőnemű barátja, de nem barátnője. :D
Még Raj-nak is sikerült összeszedni egy lányt. Hogyan? Erre a válasz borzasztóan és magától érthetően egyszerű. Már önmagában egy nagyon ötletes és humoros megoldás a készítők részéről.
Remélem összefutunk a hölgyeménnyel is a részek során.

Leonard elkeseredésében Howardhoz fordul, hogy felelevenítsék a Hofstadter-Wolowitz barátnő paktumot. Ennek folyományaként eltöltenek egy kellemetlen vacsorát egy négyes randi során Bernadette egyik barátnőjével. A nő egy kicsit közönséges, elég laza és lényegesen tökösebb Leonardnél.
A karakter alapvetően szimpatikus, de nem hinném, hogy hosszútávon sok poént, vagy lényeges változást hozhatna. Ebben a részben is főként a nyersebb vonalat vitte, ami egy idő után azért már elég unalmas.

Sheldon ezalatt kétségbeesik, mivel Amy megkéri, hogy találkozzon az anyjával.
Szeretné neki bemutatni, mint a barátját. :D
Ettől a srác sokkos lesz és mindent elkövet, hogy lerázza a lányt. Végül persze tisztázódnak a dolgok és Sheldon is bemutatásra kerül. Láthatjuk Amy édesanyját… és végighallgathatjuk milyen szöveget vág le neki Sheldon. Azon meg lehet pusztulni!

A rész ugyan gyengébb volt annál, amihez szoktunk – bár ez is csak nézőpont kérdése -, ám a sorozat továbbra is tartja a színvonalat és hétről-hétre szórakoztat.
Ismét volt egy-egy Hulk poén ismétlés – egy tréfás eszmefuttatás a filmekkel kapcsolatban, meg egy régi Sheldon-Hulk duma, ami azért mostanra már nem olyan ütős.
Végre Stuart is befutott a szériába, sajnos csak egy rövid beszélgetés erejéig, ám a rész végén hallható Bazinga-poén remekül zárja az aktuális felvonást a Komédiák  Kis hercegéből.

0

Válasz

A mező tartalma nem nyilvános.

További információ a formázási lehetőségekről