A-fraid blogja

Conan Előzetes

Howard klasszikusának remake-je szeptember 1.-én érkezik a magyar mozikba.
Külföldön már augusztus 17.-étől megtekinthető.

0

Éjszakai járat(Red Eye)

Ez a 2005-ös Wes Craven film elég méltatlan módon nem túl ismert a filmnézők körében, pedig egy igazán remek thrillerről van szó, amelyben két remek képességű színész mutatja meg a tudását.
Mindezt Craven – a horror/thriller műfaj egyik legnagyobbja – dirigálása mellett, létrehozva így egy feszes, intenzív művet mindenféle szörnyek és természetfeletti jelenségek nélkül.
Ha borzongató dolgokat akarunk, legtöbbször elég maga az ember is…

„Néha a rossz dolgok, jó emberekkel történnek.”

7

A 13. Harcos(The 13th Warrior)

Michael Crichton regénye alapján a legendás rendező John McTiernan 1999-ben leforgatta a valaha született egyik legjobb történelmi - fantasy mozit.
Én a legnagyobb kedvenceim között tartom számon – ezzel valószínűleg nem vagyok egyedül – hiszen a film jó történettel bír, jól idézi fel az akkori világ hangulatát, miközben odafigyel, arra is, hogy a mese ne váljon unalmassá.
Minden germán-kelte mitológiát kedvelő egyénnek kötelező darab.
De ha csak szeretnénk látni egy jobbféle kosztümös filmet, akkor is érdemes mellette dönteni.

„…hogy bátran kövessem őket a nagy Valhallába, hol a hősök örökké élnek.”

8

Valhalla Rising/Elszállt Vikingesdi

Gondoltam vetek egy pillantást erre a filmre, hiszen nagyon kedvelem a germán-kelta vonalon mozgó alkotásokat. Ezzel viszont kőkeményen mellé nyúltam. Nem mondom, hogy véres csatákat és üvöltöző harcosokat vártam… de valamit azért mégis vártam volna. Ezt a filmet nem is tudom, kinek ajánlhatnám, mert szerintem élvezetet csak akkor nyújt, ha gyógyszerektől szedáltan, kábítószertől mélán nézzük. Nekem elsőre sokkot okozott.
Másodjára már egy kicsit jobban tetszett, de lényegében mit sem változtat azon, hogy ez a mozi borzasztóan lassú, vontatott és ember legyen a talpán, aki kihámozza hol van ebben a másfél órás, látszólag értelmetlen semmittevésben a ráció.

Felkészültél? Alig hiszem…

3

Ördög(Devil) – 2010

M. Night Shyamalan úgy látszik elég felemásan zárta a tavalyi évet, hiszen rendezett egy borzalmat (Az utolsó léghajlító), de forgatókönyvíróként egy egészen tűrhető filmhez is köze volt. Melynek főszereplője nem más, mint a Sátán. Végül is egy teljes mértékben közepes alkotásról van szó, egy nagyon egyszerű próbálkozásról, minimális cselekménnyel, kevés szereplővel, egyetlen helyszínen.
Talán ez a hétköznapiság az, ami olyan kellemes mellékízzel látja el ezt a filmet, hiszen Shyamalan utóbbi munkáival ellentétben ez fickándozás, hajtépés, szörnyülködés nélkül is végigülhető.

„Az ördög a részletekben van.”

6

Tömegpusztító zombik(Zombies of Mass Destruction)

Amennyiben a címből nem derülne ki, akkor elmondom, hogy ez egy horror vígjáték. Tényleg az, nem csak egy újabb nevetségesen gagyi zombis őrültség.
Bár a nevetségesen gagyi nem áll messze a valóságtól…
Túl sokat nem szabad várni ettől a mozitól, inkább paródiaként kell értékelni és akkor nem csalódunk túl nagyot.
De ez a tényen nem változtat, mi szerint ez egy elég harmatos alkotás.

Lássuk azt a pusztítást!

3

The Big Bang Theory 4x17 – The Toast Derivation

Ínséges idők után ismét egy frenetikus epizód érkezett, ami több szempontból is ötletes volt. Egyáltalán nem ébresztett olyan érzéseket, hogy töltelék lenne.
Végre egy igazán stílusos résszel rukkoltak ki, ami egy részről tanúbizonyságát adja, hogy a készítők odafigyelnek, mi történik a szereplőikkel.

Ennek fényében…

0

Friday Night Lights 5x06 – Swerve

A folytatás – az előzőekhez képest – megrázóbb események előfutára, hiszen több szálunkon is sejthetővé válnak a kisebb-nagyobb katasztrófák.
Az évad feléhez közeledve kezd a régi fényében tündökölni a széria.

Tovább…

0