Válasz a hozzászólásra

Fringe 2x22 - Over There: Part 2 (évadzáró)

Az előző részből kiindulva sejteni lehetett, hogy nagyon jó lesz a befejezés. Ez lényegében igaz is, de hiányoltam ezt-azt. Például lehetett volna több akció a végjátékban, kiélezettebb helyzetek, stb. Lehet, hogy ez csak szőrszálhasogatás, mert a finálé igenis jobb lett, mint tavaly. Az epizód vége meg magáért beszél.

Tovább...

Az alternatív világban élő Walter Bishop (nevezzük mi is Waletnatívnak innetől) tudomást szerzett róla, hogy alteregója itt van, azzal a szándékkal, hogy visszavigye Peter-t erre az oldalra. Ugye emlékszünk, hogy Dr. Bishop lövést kapott, és kórházba szállították. Walternatív ráküldte az embereit, hogy hozzák elé.

Szerencse, hogy William Bell és Olivia gyorsabban kapcsoltak, elvitték a lábadozó dokit. A fejlett technológiának köszönhetően a seb már szinte be is gyógyult.

Ezt követően kis csapatunk tagjai különváltak, Bell és Walter egy ütközőt akartak készíteni, hogy sikerüljön visszatérni a saját világukba, eközben Dunham ügynök elment megkeresni Peter-t. Első dolga haza vezetett, ahol összefutott barna hajú énjével, akit jól lerendezett, befestette saját haját és megpróbált elvegyülni.

Innentől könnyű dolga volt az FBI-os csajnak, mivel régi barátja, Charlie készséggel elvezette az ifjabbik Bishop-hoz. Miután Peter megtudta az igazat, nem habozott és Oliviával tartott hazafelé. Az operaház előtt lezajlott egy kisebb csetepaté, amely óriási változásokat indíthat meg a sorozat életében.

Tudniillik, a gonosz-iker Olivia helyet cserélt a másik világbeli énjével és ő tért vissza beépült ügynökként a csapatba. A társak erről mit sem sejtenek. Közben a másik Dunham ügynök a túloldalon rekedt, bebörtönözve.

Ez egy elég ütős cliffhanger az évad végére, kérdés, hogy mit hoznak ki belőle a folytatásban. Kicsit aggódok, hogy ne olyan legyen, mint a második szezon elején Charlie-alteregó beépülése. Nem lenne jó, ha feleslegesen húznák ezt a szálat, közben pedig minden néző tudja az igazat.

Maga a finálé és összességében az évad elég jól sikerült. Ki kell emelnem (ismét) John Noble szemkápráztató színészi játékát. Ha rajtam múlna, a létező összes díjat neki adnám, mert ahogyan életre kelti a zavart elméjű, de mégis imádni való Dr. Bishop-ot az valami félelmetes.

Minden Fringe kedvelő nevében szeretném megköszönni a gyors, pontos és színvonalas feliratokat chetory feat. BlaiSeCT fordítópárosnak, akik az első évadot tárták elénk és részt vettek a második szezon első pár részének fordításában. Cassone magyar felirataira is úgyszintén büszkék vagyunk és neki még inkább köszönjük a sok-sok fáradozást.

0

Válasz

A mező tartalma nem nyilvános.

További információ a formázási lehetőségekről