Die Hard 4.0

Nem is értem az okát, de a nagy sikerű Die Hard filmek negyedik felvonását csak most hétvégén láthattam először. Pedig nem mai alkotásról van szó, hiszen 2007-ben robbant be a köztudatba. Eddig abban a hitben éltem, hogy csalódást okozott a mozi, annak ellenére, hogy mekkora felhajtás követte hajdanán .Végignézve kijelenthetem, hogy az egyik legjobb akció film, amit az utóbbi sok-sok éveben láttam.

Lássuk miről is beszélek...

Volt szerencsém végignézni az összes Die Hard filmet még régen. Eléggé kölyök voltam, úgyhogy nem sokra emlékszem belőlük, talán a Nakatomi Plaza maradt meg valamennyire, bár az részben a hasonló címet viselő PC játék kapcsán. Lényeg, hogy átéreztem a John McClane mitológiát, de mondhatni közömbösen ültem le a tévé elé megnézni mit hoztak ki az öregedő Bruce Willis-sel a folytatásra.

Azon kívül, hogy az egyik legjobb akció filmnek tartom, a Drágán add az életed sorozatba is tökéletesen beleillik minden szempontból. A jó öreg Bruce pedig jobb formában van, mint valaha. Tipikusan olyan filmről beszélhetünk, amelyen meglátszik, hogy aprólékosan kidolgozták, ügyelve az apróságokra is. Ezt mindvégig éreztem is. Minden klappolt, minden a helyén volt.

Még mindig jól áll Bruce Willis-nek a John McClane szerep, nem vallott szégyent. Magát a sztorit is átgondoltnak és jól megkomponáltnak éreztem. Bele lehetne menni az apróbb hülyeségekbe (helikopter vs. Személyautó), de nem ezen van a lényeg. Természetesen átlátom, hogy egy szappan mozi, amely pont olyan jeleneteket ad a nézőnek, amelyre vágyik. Legalábbis az amerikaiakról ezt feltételezem.

Érdekes, hogy nincs egyedi sztori, az egész mindenség egy nagy klisé, aminek fináléját már a legelején sejteni lehetett. Nincs szó eget rengető csavarokról vagy mélyebb értelmezési lehetőségektől, egyszerűen csak egy rendkívül látványos akció, amely segít ellazítani az embert, és aki képes kikapcsolni az agyát, az nagyon kellemesen fogja érezni magát a valamivel több mint kétórás film alatt.

Jogos lenne a kérdés, hogy ha nem hoz semmi újat, akkor mégis mitől jó?

A szépen kidolgozott jelenetektől és a lendülettől. Na, és persze a főszereplő személyétől. Mert mondhat akárki bármit, de Bruce Willis vitte a hátán a filmet, mellette mindenki más eltörpült. A szájába adott poénok is átjöttek, az egész karakterre tökéletesen ráérzett az aktor.

Magát a történetet leírni nem szeretném, mivel néhány szóban össze lehet foglalni. Gáz lesz, McClane egy stukkerrel helyretesz mindenkit. A jó győz, a gonosz meghal. Semmi extra.

Még a fentebb említett helikopteres jelenetet sem sajnálom, pedig azon biztos sokan felkapták a fejüket. Ha más filmben történik, hogy autóval levadásznak egy helikoptert, akkor biztos néznék nagyokat, de itt elfért. Nem mondom, hogy kellett, de semmit sem vett el az értékéből.

Minden filmet másért szeretünk. Valamelyiken sírni lehet, valamelyiken elgondolkodni, valamelyiken jókat nevetni. Ez az akció mozi tisztán szórakoztatási célból készült. Félre kell tenni az agyat és tényleg remek kikapcsolódást nyújt. Nekem leginkább a Mission Impossible 2-höz hasonlított, amely láttán hasonlókat éreztem, mint ennél a produkciónál.

Én ajánlom mindenkinek a megtekintését, nem bánjátok meg.

 

6

Új hozzászólás beküldése

A mező tartalma nem nyilvános.

További információ a formázási lehetőségekről