Válasz a hozzászólásra

Game of Thrones 2x10 – Valar Morghulis (Évadzáró)

Véget ért a második szezon is és nem akármilyen szezon volt. Újabb remek tíz epizódnak lehettünk tanúi. A történet a maga tempójában – jó tempóban – halad tovább, és egyre érdekesebb.
Megint egy olyan momentummal hagyták abba, ami nagyon ígéretes harmadik évadot hozhat.


Az évad csúcspontja egyértelműen a 9. rész volt, amelyben több szál is összefutott, meg végignézhettünk egy „kicsi pénzből kihozott” ostromot is. Ügyesen volt megoldva, de azért megpróbálhatták volna nagyobb szabásúra venni a figurát egy kis csetepaténál a fal tövében.
Az évadzárás bizonyos szempontból visszafogottabb volt az előző résznél, mintegy a csúcspont utáni levezetésnek is felfoghatjuk.
Tyrion túlélte az ellene tervezett merényletet és jutalma, amiért megmentette a várost és népét, börtön.
Elzárják egy szobába, ahol semmi sem jut el hozzá, megfosztják hatalmától és az egyetlen dologtól, amihez ért:

A Trónok harcától.

Az intrika apró mestere egy körből kimarad.
De azt hiszem a kis növésű opportunista a harmadik évad során kilábal a bajból és ismét a cselszövések sűrűjébe veti magát.
És ahogy azt Varys megjegyezte:
A nép nem felejti el, hogy ki mentette meg Királyvárat.

Stannis meg ugyan elbukott az ostrom során, de tervét egyáltalán nem adta fel, hogy király legyen.
Bukásának oka Tyrion hősiessége és intelligánciája, illetve a Tyrell-ház felmentő serege. Ők eredetileg a balsorsú Renly Baratheont támogatták, ám annak halálával a kedvezőbb oldalt választották, mi több Renly menyasszonya, Margaery (Natalie Dormer) eltökélte, hogy királynő lesz, és jó úton halad a megvalósítás felé. Aminek következményeként Joffrey megválik Sansától, akinek így nem lesz maradása Királyvárban. Mi több, támogatók nélkül az élete is veszélybe kerülhet.
Ebben talán Véreb Clegane (Rory McCann) lehet a segítségére, aki elfordult a Lannisterektől.

És ha már házasság, akkor Robb Stark háza táján is alakulnak a dolgok, ami még számtalan bonyodalommal járhat a 3. évadban.
Az összes Stark gyerek szétszóródott Westeroson, hiszen Bran-t is kimenekítik a rossz sorsú Deresből, továbbá Aria is kóborlásra adta a fejét Robert Baratheon fattyával, Gendry-vel (Joe Dempsie), ám előtte még jobban megismeri Jagent, aki valójában mágikus képességekkel bír és a neve az epizód címe:

Valar Morghulis.

És ha már a mágia és misztikum felé kanyarodtunk el, akkor egyértelműen meg kell említeni Daenerys-t, aki az egész mágia jelenség sarokköve. Ő és a sárkánya megállíthatatlanul törnek Westerosra, hogy visszaköveteljék a trónt.
Ám az évadzáró tudta überelni a szőkeséget és a tűzokádókat.
Ugyanis a Falon túl felhangzik a három kürtszó, ami a Mások eljövetelét jelenti.

Azt hiszem páratlanul érdekes és izgalmas évadnak nézünk elébe, aminek talán az első kettő évad csupán megágyazott.
A szálak kezdenek összeérni, a mágia újjászületett, a Tél közelít – most már tényleg – a karakterek kapcsolatai kiéleződtek és olyan érdekes és rejtélyes alakok tűntek fel, akikben rengeteg lehetőség rejlik. Ha olvastam volna Martin könyveit, most tudnám, mit várhatok, de azt hiszem így jobb, hogy nem tudom és meg tudnak lepni.
A színvonal egyértelműen nőtt, az intenzitás szintén, a sok ismeretlen színész jól teljesít, némelyik kifejezetten parádés alakításokat produkál. A történet halad szépen, de mintha az események lavinája megindult volna. Várjuk a folytatást epedve.


Addig is köszönet a gyors és remek fordításokért Bruzsynak, Darkspellnek és Gaines-nek.

0

Válasz

A mező tartalma nem nyilvános.

További információ a formázási lehetőségekről