Válasz a hozzászólásra

Halálos temetés(Death at a Funeral) 2010

E vígjáték a 2007-es, azonos című angol fekete komédia újragondolása, csak a helyszín az Egyesült Államok és egy népes afroamerikai család mely, mint tudjuk egy sajátságos kulturális közeg.
Ebben a közegben zajlik le ez a bizonyos temetés, ami egyáltalán nem megy olyan egyszerűen és zökkenőmentesen. A film tűrhető szórakozás, bár magán viseli a tipikus amerikai vígjátékok minden vonását.

Azért gyűltünk ma itt össze…

Neil LaBute egy jó kis vígjátékot rendezett, de hát nem is volt nehéz dolga, hiszen a 2007-es verzió is nagy siker volt, ő meg szinte lemásolta azt. Csupán pár apró változtatást hajtott végre.
Dean Craig – az eredeti forgatókönyv írója – szövegezte meg ezt a mozit is, szinte egy az egyben lekoppintva korábbi munkáját.
Végső soron tényleg csak annyi történt, hogy a történet helyszínét Amerikába helyezték és a központba egy kevéssé összetartó néger család került.
A poénok többsége sem új és hiányolható az a tipikus angol fekete humor, ám ettől eltekintve egy szórakoztató filmről beszélünk.
A főszereplő Chris Rock, aki bátyjával (Martin Lawrence) együtt éppen édesapjuk temetésére készülnek. Minden azzal veszi kezdetét, hogy elcserélődik a koporsó, s vele együtt a holttest.
Kezdésnek nem rossz, ám ez még csupán egy apró hógolyó, ami éppen csak megindult a hosszú, havas lejtőn.
Ahogy elkezdenek gyűlni a rokonok, barátok a felszínre kerülnek a régi sérelmek, az eddig elfojtott érzelmek előtörnek, miközben a hétköznapi gondok is beszivárognak a búcsúztatásra.

Ám ha mindez nem lenne elég, egy apró baleset okán Zoe Saldana fehér barátja (James Marsden) magához vesz egy extrém drogkoktélt, amitől kifejezetten meredek dolgokat művel.
Az ő játéka, karaktere hozott egy pár egészen jó poént, még akkor is ha ez már egy elcsépelt téma.
Minden a legidősebb fiú (Chris Rock) nyakába szakad, mindennel egyszerre kellene foglalkoznia, de még egy dolog megoldására sem jut idő, máris jelentkezik egy újabb.
Slussz poénként befut egy titokzatos liliputi idegen (Peter Dinklage – ő az eredetiben is játszott, azonos karaktert), aki súlyos titkot tud az elhunytról és a felfedésével fenyegetőzik, amennyiben nem kap egy komolyabb részt az örökségből.
A káosz elszabadul, több szálon szórakoztatnak minket a készítők, miközben a temetésnek is haladnia kellene, de a különböző problémák miatt folyton folyvást elakadnak.

A végére persze minden kiderül, mindenki a másik nyakába borul, apukát is elbúcsúztatják, a remek Danny Glover is szolgáltat egy ütős poént a végére.
És ha már itt tartunk, számos neves színész szerepel a moziban. Az eddig említetteken túl még játszik:
Keith David, Loretta Devine, Regina Hall, Luke Wilson, Tracy Morgan, Kevin Hart, Columbus Short, stb.
Aki vet egy pillantást e remek szereplő gárdára, az már sejtheti, hogy egy jó filmmel lesz dolga.
És ez valóban így van! A Halálos temetés újragondolása egy szórakoztató, vicces alkotás – pár megszokott klisé poénnal, ám ez még elnézhető.
Nem okoz csalódást, eseménydús, mindig történik valami, jók a szövegek (pláne Glover dumái) és az egész úgy, ahogy van, teljes egész. Persze ha lemásolunk egy bevált receptet, akkor nem nehéz…

5

Válasz

A mező tartalma nem nyilvános.

További információ a formázási lehetőségekről