Válasz a hozzászólásra

Thirst (Bakjwi)

Az Ázsiai filmek hétvégét az alábbi filmmel kezdem. Ez a tavalyi mozi Chan-wook Park rendező munkája, aki az Oldboy-t is rendezte, többek között.
Azért esett rá a választásom, mert ez egy vámpír story. És nagyon kíváncsi voltam rá, hogy miképp valósítanak meg egy ilyen történetet, hogy nyúlnak hozzá.
Ez már csak azért is érdekes, mert az ilyen ázsiai (thai, japán, kínai, koreai, stb.) filmek egészen más attitűddel rendelkeznek, a kulturális különbségekből adódóan más hangulatúak, eltérő a gondolatviláguk, ezért többnyire eléggé furcsák, nehezen emészthetőek ezek az alkotások.

Vér, vér, vér, szerelem…

Nem könnyű dolog végigülni egy távol keleti mozit. A fentebb már vázolt okok miatt. A filmek befogadását nehezíti a tény, hogy ezeket a műveket nem lehet európai, vagy amerikai szemmel nézni.
Illetve lehet, de akkor általában az alábbi reakciók tapasztalhatók:
„Ez a film egy baromság!” „Egy szót sem értek belőle!”
Ennek ellenére az emberek szeretik ezeket a mozikat, talán a más felfogásmód és a hangulatuk miatt. A Thirst is egy ilyen furcsa alkotás.
Egy örökzöld csontot rág újra, ez pedig a vámpírizmus.
Ezt már annyiszor és annyi féle módon feldolgozták, hogy az ember már csak unottan legyint az ilyen filmekre. A sablonok használata nem gond, ha valami kis plusszal fel tudjuk dobni, valami aprósággal.
Ez a „szükséges plussz” ebben az esetben abból ered, hogy ez egy koreai film. Vagyis a különböző attitűd, a felfogásmód, a közlés módszere már önmagában hordozza az újdonság lehetőségét – akár egy ilyen elcsépelt témakörben is, mint amilyen a vérszívás.

A története sem közönséges. A főszereplőnk egy pap, (Kang-ho Song) aki megfertőzi magát egy Emannuelle-kórnak nevezett elég látványos betegséggel. Ez a vírus eddig, kivétel nélkül végzett mindenkivel. Főhősünk azonban túléli a halálos kórt, de fellép egy apró mellékhatás.
Vámpírrá válik. Valójában ő is feldobja a talpát, de aztán magához tér, mint ha csak pihent volna egy kicsit. Majd hat hónappal később…
Az atya visszatér hivatásához, de el kell viselnie a folyamatos zaklatást. Egyetlenként, aki túlélte az Emannuelle-t, sokan csodát látnak benne. Ám a férfi lassacskán észreveszi magán a változásokat.
Kiélesednek az érzékei, a vér látványa feszültté teszi, majd rádöbben, ő bizony egy vérszívó.
A betegség is látszólag visszatér, de ez csupán a vérigénnyel van összefüggésben, vagyis ha nem iszik, akkor ismét előjönnek a vírus tünetei. Ám a pap eleinte nem hajlandó vért inni, aztán persze kénytelen belátni, hogy anélkül nem megy. De ölni nem akar!
Így hát, mivel úgy is a kórházban dolgozik, éjnek idején felkeresi az öntudatlan, kómás betegeket és az infúzión keresztül szürcsöli ki belőlük a vért. Ám arra odafigyelve, hogy ne igyon túl sokat.
Elég mókás látvány az ágy mellett fekvő pap látványa, ahogy a csövön keresztül, mint egy szívószállal lőtyöl. A majdnem két órás filmben nem ez az egyetlen fekete humorral telített jelenet.
Maga a mozi elég furcsa keveréke a drámának, horrornak, romantikának és a vígjátéknak.
Én mégis inkább a drámára tenném a hangsúlyt.

Magányos vámpír tiszteletesünk meghívást kap egy régi gyerekkori barátjától – aki rákban haldoklik – egy vacsorára. A beteg férfi felesége, egyben mostoha húga is, beleszeret a papba, és viszont.
Románcuk azonban nem teljesedhet ki. Ennek több oka van, és ebből csak egy, hogy vámpír.
Az atya gyakori látogató lesz a családnál, többnyire Mahjong-ot játszanak, esznek, de ezen üresjáratok alatt jobban megismerhetjük a hányatatott sorsú női főszereplőt (Ok-bin Kim).
A lányt szinte rabszolgaként tartják, semmibe veszik, bántják. Ez vezet majd az elkövetkezőkben látható drámai eseményekhez. Szerelmük erős, kibírja azt is, hogy az egyikük vámpír.
Elkövetnek egy gyilkosságot is, hogy egymáséi lehessenek. Megölik a lány férjét, aki innentől kezdve csak hallucinációk során mutatkozik. Ezek a bevillanások a férfiban felhorgadó bűntudat metaforái.
Vámpírunk a bűntudat súlya alatt vergődik, és ha az még nem lenne elég, küszködik a vérvágyával is, illetve a döntésének következményével is. Milyen döntés?
A szerelem, a nem hétköznapi helyzetük okán, gyorsan megkopott és egyre többet veszekedtek.
Míg az atya nem végzett párjával. Majd hasonszőrűt nem csinált belőle, vagyis vámpírrá tette.
Ám újdonsült hatalma megrészegíti a nőt, aki emberekre kezd vadászni, nem köti magát azokhoz az erkölcsi normákhoz, mint amihez a férfi.
Mindennek egy drámai és sablonos véget kanyarítanak.
A pap megelégeli ezt az életet és úgy dönt, véget vet neki.
De a felelősség okán, a szerelmét sem hagyhatja életben.


Ez egy nehezen emészthető, eléggé furcsa, ám hangulatos és élvezhető ázsiai film.

Az már eleve egy plusz pont, hogy másképp, újszerűen nyúl a vámpír mítoszhoz, de még a vérszívók tényét sem nyomják durván a néző képébe. Nem hangsúlyozzák annyira, hogy itt vérivó szörnyetegekről van szó. Na, nem mondom, vér az folyik benne rendesen, de mégsem hivalkodó!
Egészen meglepő keveréke a romantikus filmeknek, a drámáknak, a vígjátékoknak és horror moziknak ez a kellemes, csak kicsit hosszú alkotás. Valóban hosszabb lett, mint kellett volna, pár vontatott és töltelék jelenetet nyugodtan kihagyhattak volna.
Mindemellett a film meglehetősen bizarr, köszönhetően a sajátos szemszögnek, amin keresztül láthatjuk az eseményeket. Chan-wook Park szemszögére gondolok.
A furulyán keresztül ömlő vér az elején, vagy a véres nyelves csók a film vége tájékán, mind ezt a furán bizarr hangulatot támogatják. De nem is kell ennyire speciális példákat hozni, hiszen a két főszereplő különös szerelme végig előtérben van a film során. A háttérben pedig a pap, Isten parancsai, eddigi élete, a hite elleni vétkei okozta feszültség húzódik meg, egy remek keretet adva ennek a drámai love story-nak.
A film nem egy könnyű darab, de megéri megnézni, aki kedveli az ázsiai filmművészetet, illetve szeretne újat látni vámpír témában, vagy csak látni egy érdekes filmet.

7

Válasz

A mező tartalma nem nyilvános.

További információ a formázási lehetőségekről