Válasz a hozzászólásra

Próbatétel

Próbatétel (Butterfly on a wheel)

A Gerard Butler, Pierce Brosnan és Maria Bello főszereplésével készült film 2007-ben készült. Ha nagyon le szeretnénk egyszerűsíteni, akkor egy kétszeres házasságtörésnek lehetünk szemtanúi, ráadásul a Butler által játszott figurára lett kiélezve a történet. Persze a nézőnek erről fogalma sincs az utolsó húsz percig.       

Folytatás itt…

Neil (Gerard B.) egy jól menő cég élén dolgozik, ő kapja a nagy és fontos munkákat, mert mindig meg is csinálja azokat. Kivédhetetlen és profi. A főnök imádja, előléptetést fontolgat. Van családja is. Ott a gyönyörű felesége Abby (Maria Bello) és a hatéves kislányuk Sophie. Meg még a nagy kocsi, nagy ház… mi kell még?

A néző azonban csúnyán át van verve, de erről később. Látszólag tehát semmi okunk kételkedni, hogy miért ne működne bármi jól Neil életében.

Abby és Neil egy nap kiruccanni készül, míg a nő „csajos estét” tervez, addig férje meglátogatná a főnökét, hogy nála ebédeljen.  (előléptetés ne felejtsük!) A kislányt egy dadusra bízzák, aki első ránézésre nem gyanús, és még véletlenül se merült fel bennem se, mikor először néztem a filmet. Egyszerűen mintha direkt meg akarna a rendező mindenkit vezetni. Se egy összenézés, se egy árulkodó mozdulat, semmi.

A nyugodt „kirándulás” fél óráig tart Egy fura alak hirtelen előbukkan az autó hátsó üléséről és pisztolyt szegez a két ember fejéhez. Nem tudni ki lehet, egyikőjük sem ismeri. Mi is csak annyit tudunk, hogy egyébként Pierce Brosnan üldögél ott velük és ijesztget mindenkit. Jobb ötlet híján, meg kérdezik pénz kell-e neki. Igen. (minden, ami a számlájukon van) és ha nem adnak neki, meghal a lányuk! Telefonján tartja a kapcsolatot a dadával…

Neil és Abby berohannak egy közeli bankba, majd odaadják az összeget az ismeretlennek. De ő gondol egyet, még sincs szüksége pénzre. Öngyújtóval meggyújt egy bankjegyet és bedobja a többi közé. Mikor lángra kap az egész táska, egy laza mozdulattal kihajítja a kocsiból bele az öbölbe. Ettől a ponttól kezdve vagy elveszíti a fonalat az ember és megunja, vagy értetlenkedve és mérgesen nézi…, de nézi tovább a filmet. Az indíték továbbra sem világos.Elmennek egy étterembe, megkajáltatják a fegyveres fazont, majd közli, ők állják a cehhet! Mivel egy vasuk sincs, elrobognak egy zaciba,

ahol beveszik a nő karkötőjét és a férfiluxus karóráját. A következő feladat - mivel láthatólag csak szórakozik velük – Abbynek szól. Egy levelet kell elvinnie, a férje munkahelyének egyik konkurens cégének. Brosnan meg Neil eközben végignézik a szituációt kocsiban ülve. A levélben Neil ipari kémkedése van dokumentálva és egyéb titkos megfigyelései. Brosnan eljátsza a jófiút és telefonálhat a nőnek Neil. (hiba: hogy lehet a fazon telefonjában a nő száma…?!) De a kis Sophie miatt, a nő akkor is odaadja a levelet. Jól összevesznek, de érthető, hiszen kezdenek besokallni és csak Neil tudja, hogy csődbe halad a család. Brosnan 5 percre magukra hagyta őket, a telefonját meg bent hagyta a kocsiban. A dadus számát felírják.   

Kapnak egy csomagot amit el kel vinniük egy kijelölt helyre, egy-egy óra vonatozás. Beülnek egy taxiba, és eldöntik nem vonatoznak. A leírt szám nem kapcsol, de mondott egy háromjegyű számot Brosnan korábban a dadának. Egy hotelszoba számra gondolnak, oda mennek. A szobában természetesen ki más, ha nem a rosszfiú bukkan elő. Magával viszi a nőt. Neki meg fel kell másznia egy óratorony tetejére, pánikba esik a magasságtól. Az álnok Brosnan azt mondja neki, hogy kell neki Abby. Neil a rendőrségre megy, de mivel előtte már Brosnan elcipelte oda a feleségét hogy figyelmeztesse őket, jön az „őrült ex-férj” aki bosszút áll stb. Koránt sincs vége a mókának. Az izgalmak most jönnek.

Neil hónapok óta csalja feleségét a titkárnővel. Judy pedig Tom (Brosnan) felesége. A szembesítés az utolsó láncszem.

Gondolnánk…
Neil utolsó próbája, hogy megölje a titkárnőt. De nem tudja megtenni. Mindhárom színész jól játszik, elég drámaira sikerültek ezek a jelenetek. Se Judy sem Neil nem gondolta volna ezt a fordulatot. Tom megveri a férfit. Talán meg is ölné, ha Judy nem követelné, hogy ne tegye. Ekkor Tomban valószínűleg megszakadhatott valami.

És hogy az utolsó pillanatban is történjen valami, vége a játéknak. Hazafelé menet, Neil kitalál egy sztorit felesége kérdésözönére. Vétlen félnek állítja be magát, akit belerántottak az egész ügybe. A kislányuk jól van, egyébként az égvilágon semmi sem történt vele mert a dadus ugye nem volt beavatva. Abby azonban kitálal. Ő is végig tudta mi folyik a hátérben férje körül. Ezért találta ki Tommal ezt a kis próbatételt, hogy érezze férjeura a kétségbeesést, a bizonytalanságot, a gyötrődést és a poklot…  (Így elrontani a végét… ) Beleröhög szinte a másik képébe, hogy haha, remélem most már tudod milyen érzés volt nekem. Remélem megtanultad a leckét haha. A munkád megmaradt, mert csak üres lapokat adtam át, és a táskában is újságok voltak, nem pénz. Csak én… meg válok. Na szia.

Mindent összevetve, első alkalommal nagyon le tudja kötni az embert, és ez a két fent említett  csavar szerintem ütős a filmben. Az tény, hogy idegesítő egy kicsit Brosnan.  A nap vesztese pedig Butler lett, jól megjárta. Aki teheti és szereti úgy is, felirattal nézze meg, mert Kamarás Iván hangja Butlernek nem túl jó választás.

„A pillangó végül kerékbe lett törve.."

6

Válasz

A mező tartalma nem nyilvános.

További információ a formázási lehetőségekről