Válasz a hozzászólásra

Amikor megállt a Föld/ Az lehet, de nem ettől a filmtől!

Az egyik kedvencem Keanu Reeves, de ezt a filmet ő sem tudta feljavítani, mellesleg ő sem vitte túlzásba a színészetet. E sci-fi egy 1951-ben készült korábbi mozi remake-je. Valószínűleg az jobb volt, mint ez…


De lássuk mi a baj…

Ez a bejegyzés feltehetően nem lesz túl hosszú, mivel nem sok írnivaló akadt ezzel a művel kapcsolatban. Borzasztóan nagy csalódás volt számomra, sajnáltam, hogy egy ilyen remek ötletből ilyen szörnyűséget lehet csak kihozni.
Történt egyszer, hogy a bolygónkra nagy fényes gömbök érkeztek, melyekből egy nagy robot és egyetlen idegen lény mászott elő. A robot morcos volt, az idegen pedig majdnem a kórbonctanra került.
Kiderült eztán, hogy az idegen azért jött, hogy elpusztítsa az emberiséget, mindezt azért, hogy a Föld bolygót megmentse. Nagy vonalakban ennyi! Illetve csak ennyi!
Ez önmagában egy remek science fiction ötlet, de a kivitelezés nem sikerült túlságosan megkapóra. A számítógépes effektekkel nincs semmi baj, az ezredforduló után ilyesmi várható el egy ilyen filmtől.
De az, hogy egy órának kell eltelnie, hogy valami érdemleges történjen, és hogy fény derüljön a történet mozgatórugójára, az több mint túlzás.
Megjegyzem az egész nem több 1 óra 37 percnél.
Az események ugyan beindulnak kissé az egy órás „bevezető” után, de még a maradék idő alatt sem tudnak semmit sem felmutatni.
Van benne egy Windows termékelhelyezés, amin baromi jót röhögtem. Meglepődnék, ha az amerikai hadsereg egy olyan operációs rendszert használna, amit három havonta ajánlott újratelepíteni…

És a kisfiú is mennyire logikátlanul és idegesítően viselkedett…
Én gyakorlatilag tíz másodpercben is megtudtam volna oldani az egész filmet:


(Jennifer Connely) – Szépen kérlek, ne ölj le minket!
(Keanu Reeves) - De muszáj, mert különben elpusztítjátok a bolygót…
(Jennifer Connely) – Jaj, ugyan ne csináld már!
(Keanu Reeves) – Muszáj, bár kezdem érteni, hogy az embereknek két arca van.
(Jennifer Connely) – Légyszi…
(Keanu Reeves) - Jóvanna!


Rendben, a film nem jó, ám megjegyzem nagyon fontos üzenetet közvetít. Jobb lett volna, ha ez a bizonyos üzenet egy sikeresebb darabban lett volna elhelyezve, de ne válogassunk…
Felhívja a figyelmet, a maga ügyetlen módján, hogy mit is teszünk a bolygó élővilágával, saját magunkkal. Rávilágít, hogy változásokra van szükség, mert máskülönben komoly problémákkal szembesülhet az emberiség.
Mi csak a természet részei vagyunk, nem urai, ahogy azt elképzeljük!
Végül csak hosszabb bejegyzés kerekedett belőle, de most már…

4

Válasz

A mező tartalma nem nyilvános.

További információ a formázási lehetőségekről