Válasz a hozzászólásra

Cyborg 2 – Üvegárnyék

Ennek a filmnek története van. Mármint, hogy miként bukkantam rá. Amikor is a Kiborgtanárokhoz keresgéltem egy képet, amin látszik, hogy mennyire igénytelenül néz ki az a robot, amit a végén mutogatnak, találtam egy posztert erről a filmről. Nézem, nézem… Ez nem Angelina Jolie?
És de! Ő az, még pedig borzasztóan fiatalon, kezdő színészként. Bevallom ezért szereztem be a filmet, kíváncsivá tett Mrs. Pitt, vajon milyen moziban játszhatott, amikor még senki sem ismerte…

Köszöntelek a huszadrangú sci-fik országában!

Ugyanis ez a film egy borzalmas alkotás. Az a tipikus, régi vonalas akció-sci-fi, amiben lőnek, verekednek, tele van meztelen nőkkel, minimum egy szex jelenettel és jellemzően gyenge story-val rendelkezik.
2074-et írunk, ahol a kiborgok lassan átveszik az emberek helyét számtalan dologban. (Prostitúció, katonaság, stb.) Két mamutcég – Kobayashi, Pinwheel - uralja a piacot, és a bolygót is, akik kiborgokat gyártanak. Mellesleg ebben a filmben is baj van a kiborg fogalmával, mivel a film elején végig kísérhetjük a gépkészítés metódusát és ebből rögtön kiderül, hogy itt ismét robotokról van szó.
A kiborg meg legalább félig ember. Csupán szintetikus beépítésekkel rendelkező, alapvetően organikus egyed. De inkább hagyjuk is…
Ezt némi bejátszás követ, amit eleinte nem értettem, ugyanis Jean-Claud van Damme gyakori szereplő ezekben. Aztán persze leesett, hogy valószínűleg az első részben játszhatott.
A film alcíme Üvegárnyék, aminek mibenléte azonnal kiderül, érzékletesen ábrázolták a működését is.
Ez egy robbanóanyag, amit a gépek testébe lehet injekciózni és távirányítással felrobbantani a kellő pillanatban, vagy beprogramozni, hogy bizonyos körülmények között tegye ugyanezt.
A szemléltetés egy szex jelenet gyakorlatilag. Ráncoltam is a szemöldököm, hogy már ilyen korán…
Többnyire a filmek közepe tájékán szokás bevágni, de sebaj! Csóró pacák életében utoljára ment el.
Elment a jobb oldalra is, meg a balra is…

Angelina egy Casella (Cash) Reese nevezetű speciális kiborg bőrébe bújt, akit egyéni feladatra szánnak. Ez tulajdonképpen azt jelenti, hogy fel kellene robbannia, de csak a Kobayashi cég tanácskozása közben. Ám nem közönséges robot, érzelmei is vannak, gyengéd szálak is fűzik kiképzőjéhez, Colthoz (Elias Koteas).
Vele titkon találkozik, de ezek előtt beszél hozzájuk a tévé! Nem igen zavartatják magukat, én azért lehet, hogy egy kicsit jobban aggódnék, elgondolkodnék…
A tévén keresztül kommunikáló személy – Mercy - elintézi, hogy menekülniük kelljen, elmondja nekik a Cash felhasználását célzó terveket is. Segíti őket a szökésben, de a cég aktiválja az Üvegárnyékot.
Cash bármikor felrobbanhat! A fenyegetettség, körülbelül ebben a jelenetben jelenik csak meg és kész, amiről a film az alcímét kapta, ennyi szerephez jut.
Ám a két főhős megpróbáltatásai nem érnek ezzel véget, futniuk kell az életükért, a Pinwheel még egy fejvadászt is felbérel ellenük. Ő Danny Bench, (Karen Sheperd) egy borzasztóan fura figura, enyhe homo beütéssel, súlyosan elmebeteg jellegzetességekkel. Számomra inkább nevetségesen hatott.
Emellett még a Pinwheel egyik női kiborgja, Chen is a nyomukba eredt.

A „te robot vagy, én ember” problémakört beszélik éppen ki egy elhagyatott múzeumban, amikor befut a két vadász és ahelyett, hogy elfognák a két szökevényt, egymásnak ugranak. Ordítoznak, visítanak, lövöldöznek ész nélkül. Talán életem legrosszabb akció jelenete volt.
Végül azonban eljutnak Mercy-hez, aki segít nekik eljutni egy békés, háborítatlan helyre, aminek a neve Mombasa. De ehhez először részt kell venniük egy illegális bunyón, hogy fedezni tudják a költségeiket!
Annyira ötletes ez is…
Kiderül, hogy kicsoda és ki volt valójában Mercy (Billy Drago) sor kerül egy újabb szex jelenetre, ezzel megdöntve az általam eddig egy filmben látott kufircok rekordját.
Nagy nehezen eljutunk a film végére, ahol a verekedés során Colt ellenfele zavart agyú fejvadászunk, Danny lesz. Colt persze győz és elmennek együtt Cash-sel arra a békés helyre, de csak Mercy hathatós segítségével. Aztán ott megvalósul a gyötrelmesnek tartott kiborg-ember szerelem és boldogan éltek, amíg Colt meg nem halt.

Ez a fim egy borzalom, egy átgondolatlan eseményhalmaz. Olyan, mint mikor egy követ legurítunk a domboldalon és az csak gurul és gurul, semmitől sem befolyásolva, zavartatva, ahogy ő akar.
Ezt a filmet is csak megcsinálták aztán kész. Nem látszik benne a munka, az ötlet, az odafigyelés.
A karakterek elnagyoltak, ami végül is nem olyan nagy katasztrófa, mert így illenek a filmbe.
A kiborgok belső nézete mulatságos, de legalább egy fokkal komolyabb, mint a Kiborgtanárokban látható megoldás.
Inkább nem is térnék ki a hallható zenékre és aláfestő hangokra. Horrorisztikus…
Zárásként: Elnagyolt, kidolgozatlan, az akció jelenetek is bénák, a történet rémes, gyenge poénok, érthetetlen, felesleges jelenetek, pucérkodás a köbön… Ennyi erővel inkább csináltak volna egy szex filmet…
Ja, és a Cyborgot, a szinkron fonetikusan ejti ki. Szájborg :D.

2

Válasz

A mező tartalma nem nyilvános.

További információ a formázási lehetőségekről