Válasz a hozzászólásra

Kritika | Merlin - A 2. évad

 

A Merlin (Merlin kalandjai) első évada utána rögtön bele is kezdtem a másodikba, egyrészt azért, mert érdekes végkifejletet kapott az 1. szezon, másrészt mert ennél a sorozatnál egyszerűen sosem unja magát az ember. Rögtön el is kezdeném akkor elemezni az epizódokat, valamint magát, az egész 2. évadot.

A 2. évad 1. epizódja igenis megállta a helyét, mint évadnyitó rész. Mint minden résznek, ennek is volt egy főgonosza. Nagyon bírom, hogy mindegyiket úgy építik fel, hogy egy egész dolog köré épüljön, minden teljesen jól kidolgozva, hogy aztán a végén megoldódjon a rejtély, vagy sem. Tehát bejött a képbe - igaz, csak 1 rész erejéig - Cornelius Sigan, a varázsló, aki régóta halott, ám lelkét egy drágakőbe zárta. Persze pont ekkor jött Camelotba egy Cedric nevű szélhámos, akinek fájt a foga a pincében található aranyokra. Rögtön beférkőzött Uther királyi körébe, vagyis inkább Arthuréba, így háttérbe szorítva szegény Merlint. A lényeg, hogy Cornelius újra testet öltött, mégpedig Cedricként. Az egész epizód érdekes volt, nekem tetszett. És a végén Merlin pedig megoldott mindent.

A 2. évad 2. epizódja kicsit laposabb volt, mint az előző, de így sem lehet azt mondani rá, hogy unalmas volt. Lehet, hogy kicsit elfogult vagyok a sorozattal kapcsolatban, de próbálok azért a hibákra is rávilágítani. Ebben az epizódban pedig egy bérgyilkost béreltek fel, s mi másért, mert ha nem Uthert kell megölni, akkor a trónörököst, Arthurt. De Merlin mindig ott van, ergo Arthur így is, úgy is megmenekül. Az epizód végén csúfos véget ér a bérgyilkos élete, Arthur pedig életben marad.

És a 2. évad 3. epizódjában vették elő kedvenc cselekményszálamat, mely egy ideig csendben ül a háttérben, majd mikor visszatér, mindig történik valami. Ez a szál a druida-szál, melynek köze van Morganahoz. A rész is tulajdonképpen erre épül rá, ismét láthatjuk a Mordred nevű fiút, akinek valamilyen fura kapcsolata van Morganaval. Kezdünk ráébredni, hogy a gyámleány nem pusztán emberi lény, hiszen bír mágiával. Álmai vannak, amik inkább jövőképek, aztán gyertyákat gyújt és vázákat tör, pusztán az elméje segítségével. Morgana, aki felkereste a druidákat, visszatér Camelotba és az élet megy tovább. Szintén jó epizód, jobb, mint az előző, ám kissé unalmasabb, mint a 2. évad premierepizódja.

A 2. évad 4. epizódjára túl sok szót nem pazarolnék, elég csak a címét elolvasni: Lancelot and Guinevere. Persze, szerelmi szál is kell bele, nem mondom, hogy nem, de Gwen igazából Arthurt szereti, ami kölcsönös, tehát akkor minek kell ilyenért visszahozni Lancelotot? Nem bántam volna, ha ott, az 1. évadban végleg elmegy és nem látjuk többet. Szerintem pont elég lett volna neki az az egy epizód.

A 2. évad 5. és 6. epizódja szoros összefügg egymással, lévén az utóbbi az az előzőnek a folytatása. Eléggé morbid és undorító dupla epizód volt, persze nem vetem meg ezt a trollos ötletet. Izgulni itt is lehetett, bőven. Ugyanis egy gonosz troll, aki egy királynő alakját vette fel - hozzáteszem, eléggé szép királynőét -, el akarta csábítani Uthert. Főzet segítségével tudott emberi alakot ölteni, tehát Merlin feladata az, hogy egy olyat tegyen le az asztalukra, amitől visszaváltozik ez az undorító lény. Sikerült is neki elérni a 6. epizód végén, Uther eközben, a tudtán kívűl elvette a trollt és többször is hált vele. Mondom, ocsmány dolgok szerepeltek az epizódban, gondolok itt a troll kinézetére és viselkedésére.

A 2. évad 7. epizódja eléggé érzelmekkel teli epizód volt. Merlin meggondolatlanul varázsolt, persze nem jöttek rá, hogy ő volt az. Pusztán csak unatkozásból tette. Hívni kellett hát a boszorkányvadászt, Arediant, aki biztosan tudja kezelni a helyzetet. A gond csak az, hogy ő egy nagy szélhálmos és ha bizonyítani nem tud, hamis bizonyítékokat gyárt. Így történt az, hogy szegény Gaiusnak kellett magára vállalnia a bűnt, mentve ezzel Merlint. Majdnem meghalt és én itt izgultam érte. Remek karakter, kár lett volna látni őt meghalni. Szerencsére nem ez történt. És itt is, az epizód végén meghalt a gonosz, ez esetben Aredian.

A 2. évad 8. epizódja is döntő szerepű, mert a 3. évad egyik gonosza teszi meg itt első megjelenését, Morgause, aki - én a név alapján sejtettem - mellesleg Morgana féltestvére. Igen ám, de ez a kardot igen ügyesen forgató nő egy gonosz boszorkány. Célja, hogy Camelot pusztuljon. Itt még Morgana nem csatlakozik hozzá, de ami késik, nem múlik.

A 2. évad 9. epizódja talán az az epizód, ami egyáltalán nem vett le a lábamról. Ismét druida-szál, de inkább központosítottak Merlin eddig elhanyagolt szerelmi életére, mintsem valami izgalmas dolgot rakjanak le elénk. Vagy az izgalmas, hogy kiderült, a druida lány, Freya éjjelente egy fenevaddá átkozott szörny? Nem a legkiemelkedőbb epizód volt.

A 2. évad 10. epizódja már egyre jobban közelít a fináléhoz, tehát lehet sejteni, hogy itt bizony nagy dolgok fognak történni. Bár ez sem igazán volt érdekes rész, hogy megérkezett Lady Vivien és a másik királyság gonoszai - egyébként mind azért jött Camelotba, hogy békét kössenek - kitervelték, hogy Arthurt csalinak használják, hogy beleszeressen a lányba, aminek Vivien apja nem örülne, ezzel háborút indítva. A rész végén elcsattan ismét egy csók Gwen és Arthur között, lehullik a bűbáj a hercegről, Vivienék és a többiek pedig távoznak.

A 2. évad 11., 12. és 13. epizódját pedig egy kalap alá vennem, annyira jóra sikeredtek. A 11. részben Mordred és egy warlock (varázsló) találkozik Morganaval, később pedig egy kristályt keresnek. Megfelelő kezekben hatalmas tudást ad és ugyanakkora erővel bír. Főhősünk, Merlin meg is fogja a kristályt, így látja a jövőt: a sárkány elszabadul, pusztulást és halált hagyva maga mögött. Igen ám, de mivel Merlin tett egy ígéretet, neki kell elengednie. A fináléban pedig találkozunk Merlin apjával, aki sajnos kb. 10 perces szereplés után meghal, de kiderül, Merlin is sárkányúr, mint az apja. Ergo hallgatnia kell rá a sárkánynak. Tehát az utolsó percekben elrepül. Viszont Morganat elvitte Morgause, akit eléggé sokáig kerestek. Több, mint egy évig és ezalatt a lány nagyon, nagyon sokat változott. És persze nem pozitív irányba.

Összeségében iszonyatosna jó évad volt, szerintem jobb is, mint az első. Gyengepontokból sokat nem találtam és ami nagyon jó, hogy ahogy véget ért egy rész, rögtön indítottam be a következőt. Milyen sorozat ez, kérdem, hogy az ember egymásutánba ledarál vagy 4-5 részt? Egy jó sorozat, ez a tömör válasz. Tőlem simán kap egy 9/10-et.

0

Válasz

A mező tartalma nem nyilvános.

További információ a formázási lehetőségekről