A-fraid blogja

Füstölgő Ászok 2: Bérgyilkosok Bálja(Smokin’ Aces 2: Assassin’s Ball)

Ha már úgy is foglalkoztunk a remeklő első résszel, akkor már miért ne vegyük górcső alá a folytatást is. Az idén kijött mozi – csak DVD-re – gyakorlatilag lerombol mindent, amit az előző rész felmutatatott.
Valami elképesztően gyenge, igénytelen, röhejes produkcióval rukkoltak ki.
Néztem is, hogy mégis mi ez a … aztán utánajártam a dolgoknak.

Ha érdekel mire jutottam…

3

Füstölgő Ászok(Smokin’ Aces)

Bár több, helyen olvasgatva azt tapasztaltam, hogy erősen lehúzták a filmet, én mégis azt mondom:
Ha valaki szeretne egy jó, intenzív tempóval rendelkező akció mozit látni, aminek azért némi története is van, nem csak halomra lőtt népekből és vérfolyamokból áll, az tegyen egy próbát ezzel.
Magára a filmre véletlenül akadtam rá, lényegében Clint Mansell Dead reckoning című száma miatt.(http://www.youtube.com/watch?v=Pa33P9A5iHs)
Olyan remekül eltaláld dalról van szó – az utolsó percben hallható -, hogy egyből felkeltette a kíváncsiságom az alkotás iránt.
És abszolút nem bántam meg!

Te sem fogod. Katt ide…

7

A Lánc(Black Snake Moan)

Samuel L. Jackson bizonyára sokak kedvenc színésze – az én szememben a legnagyobbak egyike – ezért is döntöttem úgy, hogy vetek egy pillantást erre az alkotásra.
A másik okom pedig a plakáton is határozottan mutatós Christina Ricci volt. :D
Azt máris elárulhatom, hogy ez a plakát bizony keményen megtévesztő, hiszen inkább valami túlfűtött akció mozit sejtet.
Nem így van, ez egy kőkemény emberi sorsokat ábrázoló dráma.
Kiváló blues zenével…

"...black snake is evil, black snake is all i see..."

8

The Big Bang Theory 4x07 – The Apology Insufficiency

Késve ugyan, de jelentkezem a múlt heti epizóddal – netproblémáim adódtak –, amiről elmondható, hogy a két részes (5-6.) lanyhulás után ismét régi fényében tündököl a széria. Elég jó poénok puffantak a húsz perc alatt, bár Eliza Dushku vendégszereplése – bár elég központi figurává tették – nem sok vizet zavart.
De legalább visszatért Penny!

Itt folytatom!

0

A Bombák Földjén(The Hurt Locker)

Végre eljutottam odáig, hogy az idei év legnagyobb durranásának nevezhető filmet megnézzem és kritikát is írjak róla. Az Oscar után mindenki arról beszélt, hogy ez a független film leverte az Avatárt és vele együtt James Cameront is.
9 jelölés mellett hat aranyszobrocskát bezsebelni az igazán szép teljesítmény, arról már nem is beszélve, hogy összességében 79 díjat nyert, és további 47 jelölést is a magáénak tudhat a mozi. Ez aztán illusztris bevezetés egy filmhez…
Ehhez képest mérsékelten fogadtam és nem kellett a földről összeszedni az állkapcsomat sem, ez az iraki robbantósdi valahogy nem fejtett ki rám akkora hatást.

„A háború drog.”

6

Gyilkos Mulatság(Murder Party)

Az ünnep utórezgéseként az alábbi Halloween-i mozival jelentkezem:
Már a cím félrevezető, ugyanis ebben a filmben az égvilágon semmi nincs, ami összeegyeztethető a ’mulatságos’ fogalmával. Egy végtelenül amatőr munka, ami ígéretesen indul, de tíz perc után rá kell jönni, hogy ez bizony ilyen, és nem lesz változás. Egész egyszerűen unalmas, kaotikus és nincs az égvilágon semmi értelme. Az IMDB értékelése szerint nem rossz ez…

Ezzel vitatkoznék és fogok is.

1

The Tempest Trailer

0