A-fraid blogja

Alice Csodaországban(Alice in Wonderland)

Bizonyára nem én voltam az egyetlen, aki várta Burton újabb filmjét.
Mindig is nagyon kedveltem a sajátságos módszerekkel dolgozó rendező munkáit. Mégis valahogy ez a produkciója nem váltotta ki belőlem a szokásos érzelmeket. Persze felismerhető a mozin a keze munkája, de a hangulati és történeti elemek elmaradtak a tőle megszokottól. Az egész eltolódott a látvány irányába, ami nem is lenne baj, hiszen egy ilyen történet megköveteli, hogy a megjelenítés mást nyújtson, mint a megszokott.
Ám Lewis Carroll munkássága csak alapjaiban mutatkozik meg és a story is elég tartalmatlan, a szereplők is az elnagyoltság érzetét keltik.

A nyúlüregen túl…

5

Több, mint sport(We are Marshall)

Az amerikaiak nagyon szeretik a sportfilmeket. Pláne, ha az valami régi hősies történet a futball múltjukból. Megtörtént esettel állunk szemben, most is.
Én azt hittem hangsúlyosabb lesz benne maga a játék, de ez a film valóban több, mint sport. Nem is a fociról szól valójában.


Tovább…

6

[REQ] A titánok harca(Clash of the Titans)

Aki esetleg nem tudná, annak elmondom, hogy ez a film egy remake, az eredeti 1981-ben készült el és számtalan ember kedvencévé vált. Ugyan látvány terén elmarad – hiszen számítógépes technika helyett báboztak – a 2010-es változattól, de meg kell hagyni, hogy mégis egy kellemes film.
Az újragondolással sincsenek komoly gondok, bár attól függ, mit veszünk komolynak…


Titánok összecsapása? Vagy összecsapott Titánok?

5

Carnivále 2x10 – Cheyenne, WY

A tegnapi nap folyamán többször is elszállt a netem, ezért nem bírtam kirakni a csütörtöki Carnivále-t. Ezt most pótolnám.
A most következő részben már megízlelhetjük a végkifejletet. Olyan események zajlanak le, amik egészen új és más irányba terelhetik a sorozatot. Kár, hogy erre már nincsen lehetőség…
Megtudjuk végre, hogy miért olyan fontos Scudder, Ben és Justin szinte karnyújtásnyira kerülnek egymástól és a Lodz-Ruthie vonal is konkrétummal gazdagodik.

Lássuk, hát!

0

Az első év statisztikája.

Bizony az SP betöltötte első életévét! Ennek alkalmából én is megragadnám az alkalmat, hogy megköszönjem a rendszeres és alkalmi olvasóinknak, hogy kitartottak és megmaradtak mellettünk. Azt megígérhetem, hogy a jövőben is hasonló szellemben folytatjuk a munkát. Wouhn már megtette a maga köszöntőjét, én vagyok most soron.
Egy rövid összeállításban nézzétek meg a Sorozatportál legjeit!

Nézzük akkor!

A legnépszerűbb bejegyzés: Született feleségek 6. évad előzetes

A legolvasottabb filmkritika: Avatár

A legolvasottabb sorozat: Flash forward

Legtöbb hozzászólás (12): Avar és a Másnaposok

Legaktívabb hozzászóló: Anonymus, ez valójában csak annyit jelent, hogy nem írt be nevet, a hozzászólásnál. :D
De viccet félre téve, köszönjük Hauernek a sok kommentet!

Indulásunk óta 108-an regisztráltak az oldalon és 304 hozzászólás született. Lebonyolítottunk 5 filmes hétvégét (Tim Burton, Stephen King, Clive Barker, Horror és The Asylum) és teljesítettünk két kérést is, amit az olvasók intéztek hozzánk.
Szavazás, 11 lett lebonyolítva, és ezekre 423 szavazat érkezett.
A kezdetektől számítva 850 bejegyzést számlál az oldal, ebből 241 filmkritika, továbbá 38 különböző sorozattal foglalkoztunk.
Ezek mellett számos trailer, videó, kép és hír került publikálásra.

A következő év is reméljük ilyen bőséges lesz, pláne hogy most már két új taggal is bővült a csapatunk (Boreeester és Juice)Az oldal gyarapításában ti is részt vállalhattok, ha beleavatkoztok a lap életébe.
Írjatok nekünk, kérjetek tőlük, olvassatok minket!

Végül, de nem utolsó sorban, szeretném megköszönni a lap jelenlegi és egykori íróinak munkásságát, Wouhn-ét kiemelten, hiszen, ha ő nem lenne, ki írna nekünk a sorozatokról, pláne ennyiről.
Továbbá szeretném kifejezni a hálánkat a feliratok készítőinek, akik nélkül, nem hogy mi, de még sokan mások sem élvezhetnék a jobbnál jobb szériákat.
De legfőként az olvasóknak szeretnék köszönetet mondani, amiért minket választottak, egyszer, vagy akár többször is!

 

0

Legend of the Seeker 2x18 – Walter

Az előzetes alapján azt láthattuk, amire számítani lehetett. Érdekes rész volt, látszik, hogy a készítők mindent megtettek, hogy ébren tartsák az érdeklődést a sorozat iránt. De mint az az utóbbi napokban kiderült, a Kereső nem keres tovább. A széria a második évad után nem folytatódik.
Ám egyelőre még ezzel a résszel foglalkozunk!

Darken Rahl nem adja fel!

0

Véget ér a Seeker!?

Már egy ideje rebesgetik, hogy talán nem folytatódik a sorozat. A következő évadot sem kérték be, szóval elég gyanús, de az alábbi két linkre kattintva megbizonyosodhattok, arról, hogy a bukdács csak nem 100%.

http://ausiellofiles.ew.com/2010/04/26/legend-of-the-seeker-canceled/
http://twitter.com/BridgetRegan

Holnapi bejegyzésemben több részlettel szolgálok majd.


0

Franklyn

Azzal kezdem, hogy elmondom: A Franklyn egy nagyon érdekes, becsapós, egyedi hangvételű és remek mozi. Most a fényezés után megemlítem azért azt is, hogy akik nem kedvelik az elgondolkodtató, vontatottabb, elvontabb alkotásokat, azok inkább hagyják ki. Mert ez aztán ilyen, elég súlyos a mondanivalója és nehézkesen közli azt, ami a sajátos hangvételéből és atmoszférájából fakad.
Azt azonban biztosra mondhatom, hogy közel sem olyan a film, mint amilyennek hinnénk.

Hit nélkül…

7