boreeester blogja

Gossip Girl 04x01 Belles De Jour - 04x02 Double Identity

Ez a két epizód amolyan kuriózumnak számít a sorozat történetében, hiszen nem csak, hogy félig Párizsban játszódik, de ott is forgatták. Ez az ütős kezdés igencsak ráfért már a sorozatra, ugyanis az előző évad meglehetősen gyengére sikeredett. Legalábbis az első két évadhoz képest. A vége felé egy kicsit olyan érzés volt az embernek, mintha az összes klisét egyszerre szeretnék beletenni a sorozatba.

Egyszóval nagy reményeket fűztem az új évadhoz, „ha ez se lesz jó, akkor abbahagyom...” felkiáltással, de szerencsére ez nem történt meg, mivel az alkotók összeszedték magukat! Köszönjük!

Tovább...

0

Bones 06x02 The Couple in the Cave

Ez az epizód bizonyos szinten egy kicsit más volt, mint a többi, vagy inkább csak nekünk shippereknek volt egy kicsit elszomorító. Ugyanis az eddig csak a képekről és elbeszélésekből ismert Hannah, Booth új barátnője felbukkant, és ezzel rengeteg érzést felkavart vagy éppenséggel nem kavart fel. Egy kicsit persze meglepődtem magamon, hiszen már nyáron elhatároztam, hogy nem fogom bírni Hannah-t és nem is értettem, hogy Hart Hanson miért nyilatkozza folyton-folyvást, hogy kedvelni fogjuk, mindennek ellenére. Egyszóval egészen megkedveltem Hannah-t. Na, de előzetesben most csak ennyit mondok...

Tovább...

0

Being Erica 01x03 Plenty of Fish

Az utóbbi időben egy kissé elhanyagoltam ezt a sorozatot, pedig meglehetősen a szívemhez nőtt. Végre egy sorozat, ami nem a tökéletes, plasztikázott emberekről szól, akiknek tele van lehetőségekkel az életük.

De a másik ok, amiért utol szeretném érni magam a sorozattal nem más, mint, hogy Amerikában már a harmadik évadot kezdték el vetíteni, ráadásul, ha jól tudom, a Universal Channel hamarosan a második évadot tűzi műsorára Magyarországon.

„A múltat kergetve a jövőbe botlott.”...

0

Private Practice 04x01 Take Two

Sajnos nem sikerült még befejeznem a harmadik évad összefoglalóját, de mivel itt az új évad premierje, ezért most kénytelen vagyok egy kicsit ugrani az időben, és a harmadik évadot átugorva, beszámolok az új részekről.

Azt kell mondanom, hogy ez a rész felülmúlta a várakozásaimat, és örülök, hogy ilyen jól sikerült. De nekem igencsak úgy tűnik, hogy erre az évkezdésre minden sorozatkészítő nagyon összeszedte magát, hiszen szinte kivétel nélkül jól sikerültek a nyitó-epizódok.

Tovább...

0

Bones 06x01 Mastodon in the Room

 

„One year from today, we meet at the reflecting pool, right by the coffee cart.”  Ezekkel a szavakkal búcsúzott tőlünk május 20-án a sorozat, és kedvenc főszereplőink. Négy hónap múlva, ugyanez a mondat hangzott el a hatodik évad premier epizódjában, mintegy keretet adva a történetnek, és biztosítva minket arról, hogy nem hiába vártunk négy hónapot a folytatásra. Azonban a két rész között 7 hónap telt el – sorozat időben – ami meglehetősen mély nyomot hagyott mindenkin. Ez persze nem jelent feltétlenül rosszat. Azt kell mondanom, hogy minden várakozást felülmúlt ez a rész, Hart Hanson és csapata egyre magasabbra és magasabbra teszi azt a bizonyos lécet.

Tovább...

0

Nikita 01x01 Pilot

Ez a sorozat a CW másik újonc sorozata, amit mostantól minden csütörtökön/pénteken láthatunk. Azt hiszem ettől a sorozattól jóval többet várhatunk, mint a tegnapi Hellcats-tól. Már a maga a történet is jóval biztosabb lábakon áll, hiszen ezt a sztorit már nem egyszer feldolgozták, legelőször 1990-ben Luc Besson készített belőle egy egész estés akciófilmet franciaföldön, azonos címen, majd jött az amerikai verzió Point of No Return címen, de még sorozat is készült belőle, ha jól tudom, La Femme Nikita címen. A történet, annak ellenére, hogy már többször is feldolgozták, szerintem elég sok lehetőséget rejt magában, és ha ezt jól kihasználják a készítők, komoly esélyt látok arra, hogy az év újoncává váljon. De persze mielőtt bármit is elkiabálnék nézzük meg, hogy miről is van szó.

Tovább...

0

Hellcats 01x01 Pilot

Hellcats. Pom-pom lányok és fiúk... A CW új sorozata róluk szól. A sorozat enged minket bepillantani a mindennapjaikba, hiszen a szurkolólány-lét elmaradhatatlan kelléke egy amerikai gimnáziumnak, vagy esetünkben egyetemnek. Már az első részben megtapasztalhatjuk, hogy az egyetemi életnek milyen szerves része a futball és a szurkolás. Ennek ellenére egy kicsit sablonosnak érzem a sorozatot, így az elején, kicsit olyan érzésem van, mintha a Bring It On című filmet kaptuk volna meg újra feldolgozva, sorozat formában. Persze ez nem jelenti azt, hogy a továbbiakban is ezt a tendenciát fogja követni. De addig is...

...save the cheerleader, save the scolarship...

0