wouhn blogja

Stargate Universe 1x16 - Sabotage

Nem indult annyira lendületesen, de végül mégiscsak elmondható, hogy egy jó rész akadt horogra. A cím sok mindent elárul, de azért történik még egy és más. Az igazsághoz hozzátartozik az is, hogy egyetlen dolog miatt talán pici hiányérzete lehet az embernek.

Tovább...

0

FlashForward 1x19 - Course Correction

A különböző forrásokból már előre tudhattuk, hogy ezt a részt Robert J. Sawyer írta, akinek nevéhez fűződik az egész FlashForward mitológia megalkotása. Igazság szerint kicsit többet vártam az epizódtól, túlságosan „nyugisra” vették a figurát. Ettől függetlenül még mindig az idei évad egyik legkellemesebb meglepetésének tartom a sorozatot.

Azzal kezdeném, hogy az ABC korántsem elégedett a széria népszerűségével, ezért sajnos erősen kétségessé vált, hogy lesz-e második évad. A helyzetet nehezíti, hogy a befolyásosabb kritikusok sincsenek elájulva a produkciótól. Egyes hírportálokon olyanokat cikkeznek, hogy már csak a legvérmesebb rajongók tartanak ki a sorozat mellett. Véleményem szerint itt még nem tartunk, sőt a FlashForward közel sem nevezhető rossznak. Az nem kérdés, hogy rosszul áll a folytatás szénája, mert Amerikában alig nézik a sorozatot, ellenben a nemzetközi eladások jobbak a vártnál. Szóval, ha a csatorna következetes, akkor hagyja kibontakozni a történetet a második évaddal, lehet hogy nem fog annyi nézőt leültetni a tévé elé a tengerentúlon, de mégis eladhatóvá válik más helyeken, köztük Magyarországon is.

Még annyi adalék infót hadd áruljak el, hogy az első évad befejezéseként nem egyetlen rész készült el, hanem kettő. Az egyik arra az esetre, ha kaszálnák a sorozatot, a másik pedig akkor menne adásba, ha az ABC berendelné a következő szezont. Ebből is látszik, hogy a FlashForward komoly bajban van.

Tovább...

0

Doktor House 6x19 - The Choice

Átlagos Doktor House epizódot izgulhattunk végig, amelyben sok apró hülyeséget és idegesítő dolgot láthattunk. A körítés és a téma semmit sem változott, szóval egy végtelenül unalmas, ötlettelen és kiábrándító folytatást kaptunk.

Tovább...

0

Fringe 2x21 - Northwest Passage

Nos, a mai Fringe eresztés nem volt a legjobb, a fináléhoz közeledve jóval többet vártam. Az előző epizódot fel lehetett fogni egy kis könnyed kitekintésnek, de a maira már nincs mentség. Oké, azt aláírom, hogy a vége megint odavert, de valami ütősebb sztorinak jobban örültem volna.

Lássuk...

0

Supernatural 5x21 - Two Minutes to Midnight

Nyakunkon az évadfinálé, a premier előtti főpróba sem sikerült rosszul, megadta az alaphangot az évadzáróhoz. Most már tényleg csak abban reménykedek, hogy nem szúrják el a készítők. Visszatérve a mostani részhez, mindent megkaptunk, ami miatt oly sokan szeretjük ezt a sorozatot. Végig nagyon komoly hangvétel uralkodott, mindeközben a csattanós poénok sem maradtak el.

Tovább...

0

V 1x10 - Hearts and Minds

Nem volt egy eget rengető rész a mostani, sokkal inkább az érzelmekre kívánt hatni, miközben az ellenfelek mozgolódtak és kiterítették lapjaikat. Vegyük úgy, hogy felvázolták előttünk, hogy mire számíthatunk majd a jövőben.

Tovább...

0

Véget érő és kaszált sorozatok listája

10 Things I Hate About You Kings The Beautiful Life
24 Legend of the Seeker The Cleaner
American Chopper Lost The Goode Family
Ben 10: Alien Force Monk The Hills
Blonde Charity Mafia Nip/Tuck The Listener
Brotherhood Past Life The Philanthropist
Damages Raising the Bar The Tudors
Defying Gravity Robin Hood Three Rivers
Dollhouse Ruby & the Rockits 'Til Death
Eastwick Saving Grace Trauma
Hank Southland Ugly Betty
Head Case Scrubs  

 

0